Így vegyünk fel napszámost... Kerti munkákra, ásásra fogadta fel Antit Molnár Sándor Hevesen. Ám ő sem számított rá, hogy Antal vágyainak tárgya szeretett lovacskája Dollár lesz, de hamarosan szembesült a ténnyel, amikor hatéves rokonával váratlanul hazaugrott, meséli a Borsnak:" – Amikor napközben kimentem megnézni, mit csinál, nyitva volt a slicce, és véres volt a keze, de azt hazudta, vécézés után hagyta úgy, a keze pedig megsérült munka közben. El is hittem, mert még rémálmaimban sem jutott volna eszembe, hogy valaki olyan ocsmányságot tegyen, mint Anti. Elmentem otthonról ." Ahogy azonban a nap végén lovas kocsijával az udvarra hajtott, alkalmazottját letolt nadrággal, egy vödrön állva találta Dollár mögött, félreérthetetlen helyzetben. A kihívott szakértők szerint a lónak komoly sérülései vannak 10 centis seb van a testén, az erőszaktevő a gazdát meglátva elszaladt. "– Szinte sokkot kaptam a látványtól. Ott állt Anti, és a lovamat erőszakolta. Dollár két helyen is ki volt kötve, mozogni, rúgkapálni sem tudott, csupán kétségbeesetten nyerített. Azon nyomban leugrottam a szekérről, és neki akartam esni Antinak, elvakított a düh ettől a gusztustalanságtól, de menekülőre fogta. Az ajtóban álló feleségem megpróbálta feltartóztatni, de a gazember elfutott – idézte fel Sándor a borzalmas részleteket.
A kiérkező szakértők közül többen is állították: a 61 éves (sic) férfi régi visszaeső lehet. Úgy vélik, hogy először a másik lóval, Lepkével próbált meg közösülni, ám ő nem volt úgy megkötve, mint Dollár, ezért jobban tudott védekezni.
Sándornak időközben megszületett kislánya, amihez szívből gratulálunk.
*kép/forrás: Borsonline
Utolsó kommentek